Nagy Róbert

Nagy Róbert vagyok, 1972-ben születtem. Történész-geográfusként végeztem a Pécsi Tudományegyetemen, és jelenleg levéltárosként dolgozom Győr-Moson-Sopron Megye Győri Levéltárában. Óraadóként több főiskolán is tanítok, és a Pécsi Tudományegyetem Modernkori Történeti Tanszékén PhD doktori fokozat megszerzésén fáradozom.

Szűkebb pátriámban, a Győrtől 30 km-re fekvő Gyarmat községben már nagyon fiatalon kapcsolatba kerültem a szőlővel és a borral. Családom mindkét ága gyarmati szőlőművelő volt, akik a 18. században betelepített Rajna-vidéki németek hagyományait folytatva gazdálkodtak az ódon pincesor közelében. Ezt a családi örökséget megőrizve, majd későbbi tanulmányaimmal és tapasztalataimmal kiegészítve fordítottam figyelmemet a magyar borok, a magyar borkultúra megismerése és megismertetése irányába.

A pécsi egyetemen diákként részt vettünk egy borkultúrát és borászatot bemutató előadás-sorozaton, amelyet a Földrajzi Intézetben Dr. Szabó Géza tanár úr szervezésében követhettünk nyomon. Azt gondolom, ő és ez a program alapozta meg abbéli elképzelésemet, hogy a magyar kultúra szerves részét képező borkultúra régi fényét valamiképpen visszaállítsuk, és Magyarországot ismét jó értelemben vett „borivó nemzetté” tegyük.

Hogyan tudtam, tudok ebben a nemes feladatban magam is részt venni? Előadások, tanulmányok, ismeretterjesztő cikkek írásával indult, aztán következtek a borkóstolóval egybekötött bortörténeti előadások a Rómer Házban, illetve Kapuváron. A Nyugat Magyarországi Egyetem Idegenforgalmi Intézetében válsztható tantárgyként immár negyedik éve fut a Borkultúra Évszázadai Magyarországon című két féléves tantárgy, amin minden évben 40-50 hallgató vesz részt.

Apró lépések ezek, de azt hiszem fontosak, mivel sokszor tapasztalhattam és tapasztalom meg minden nap, hogy a fiatalok sajnos nem ismerik a bor kultúráját, a kultúrált alkoholfogysztás alapjait. A vendéglátó intézményekben a mai napig sok hiányossággal találkozhatunk, bár kétségtelen sokat javult a helyzet. A borválaszték, a borok ár-érték aránya sokszor nem üti meg az elvárt szintet, de a keresleti oldal is meglehetősen alulinformált borok terén.

A cél egyértelmű, a magyar, jó minőségű borokat nekünk magyaroknak kell jórészt elfogyasztanunk... Segíteni kell az embereket a borválasztásban, hogy megfelelő minőségű, az alkalomhoz, ételekhez illő borokat ihassanak, mindezt természetesen elérhető és reális áron.

Hiszen ismerős a régi mondás: Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz borokat igyunk... Jó borok pedig szép számmal akadnak egész Pannóniában.

Kedvenc borok

Kedvenc pincészetek